Ezeken a foglalkozásokon eleinte a „kutya jó élet” indító foglalkozásokon már elsajátított gyakorlatokat ismételjük, immár a többi kutya között, ami természetesen sokkal nehezebb feladat, hiszen nemcsak a kutya, de a gazda figyelme is megoszlik a csoportban. Amennyiben ezek már jól működnek, további feladatokkal gazdagítjuk a kutyák és gazdák tudását.
A kutya óvodában koruknak megfelelő engedelmes feladatokon kívül a kölykök lehetőséget kapnak a közös játékra, ami azért is fontos, hogy a megtanulhassák az egymás közötti kommunikációt, illetve a legnagyobb játék hevében is képesek legyenek a gazdával való kommunikációra, tudjanak figyelni a gazdira, illetve ilyenkor is szót tudjanak fogadni. Továbbá olyan helyzeteket teremtünk számukra, melyekkel az utcán, séta közben is találkozhatnak. Ezzel megkönnyítve a gazda helyzetét, mert az utcán való sétánál már egyiküknek sem lesz váratlan a helyzet és tudják, hogyan kell reagálniuk, esetenként javítani a kutya viselkedését. Amennyiben elsajátították ezt a tudást, a haladó kutyaovi várja őket.


Amennyiben ezeket az akadályokat is leküzdötték, és szeretnének tovább fejlődni, több új gyakorlatot elsajátítani, további érdekes feladatokat megtanulni, lehetőség van az haladó csoporthoz való csatlakozásra, ill. amennyiben kedvet kapott a gazdi egy magasabb szintre való eljutáshoz, pl. vizsgázni, versenyezni szeretne, csatlakozhat a vizsga/verseny csoporthoz.